Ugrás a főmenüre.
Minden más 2008.09.28. Új lakás

Építési telek

Megvettük. Ha nem is építünk rá egyből (persze 4 éven belül kötelező, különben sarc), jobb, mintha a bankban állna a pénzünk, mert további enyhe áremelkedés várható a környéken. Az építkezéshez képest ez egy igen egyszerű történet, de még így sem rövid.

Gyors kitérő az elején: a pénznek forogni kell. Ha esetleg elhomályosítanak téged az akciós banki kamatok: még a kamatadó előtt sem adtak annyit, hogy a pénzed reálértéke ne csökkenjen. A sima bankbetéteknél az "igazi" (tehát nem hivatalos KSH) infláció alatt voltál egy hajszállal mindig. Erre pedig ma már a 20%-os kamatadó is rájön.

Meghatároztuk a költségvetést, ami a megtakarításainkból, a jelenlegi lakásunk reális piaci értékéből és egy felvehető hitel (amit bírunk havonta) összegéből áll, plusz szocpol (Boglárkánk már van, egy másikat pedig beígérünk majd). Ebből megnéztük, hogy a hozzánk legjobban passzoló ház felépítése mennyibe kerül, a maradék mehet telekre.

Miért telek, miért nem újépítésű valami?

Néztük azt is természetesen, hiszen jóval egyszerűbb egy kész újépítésű házat vásárolni (netán sorházi lakást), mint építeni. Körbenéztünk és egy sem volt, ami megfelelő elrendezésben, megfelelő méretű kerttel, megfelelő minőségben készült volna. Valahol mindig kilógott a lóláb.

Jártunk építkezéseken is és elborzadtam a minőségen. Összevissza futó téglasorok (mintha mézeskalácsház készülne), összevissza szigetelés (egyik helyen 2,5 cm, mellette (!!) 5 cm) és hasonlók. Aztán bevakolják, lefestik és minden nagyon szép, a kutya sem látja, mi van a falban. Utána pedig lehet csodálkozni a hőhidakon és repedéseken.

Úgyhogy inkább egy saját építésű készházas ügyet lőttünk be, ott nagyobb az esély az egységes és megállapodott minőségre, ami persze nem olcsó, drágább egy "hagyományos" téglaháznál.

Így csináltuk

Nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő telket, hiszen rengeteg paramétert kell figyelembe venni, például elhelyezkedés, szomszédok, a kistérség fejlődése/fejlesztése, egészségügy, oktatás, vásárlási lehetőségek, lejtés, a környező házak alapmagassága, közművek, esetleges szolgalmi és egyéb kötelezettségek.

Internet, internet, internet. Ingatlanhirdetések. Hamar leesett, hogy a legtöbb hirdetést egy helyi ingatlaniroda tette fel, felhívtuk őket, hogy adjanak címeket a megadott paramétereken belül (települések, ár, közművek, stb.). Elmentünk az irodába, ahol alá kellett írni egy szerződést, hogy az irodát nem hagyjuk ki az adás-vételből, ami nem nekünk kerül pénzbe, hanem az eladónak (szerződésszegés esetén a vételár 3%-át kellene kifizetnünk az iroda részére).

Bejártuk a környéket, jónéhány telket néztünk meg. Ha jó helyen volt és az utcában láttunk még egyéb eladó területeket is, felhívtuk a kiírt telefonszámokat. Végül egy ilyen utcában vásároltunk be. Már a környéken lévő porták is szépek voltak, de ahogy bekanyarodtunk egyből kitört belőlünk, hogy itt bármelyik üres telek megfelelne. A páratlan oldalt már beépítették, a pároson még alig áll néhány ház.

Körbetelefonáltam a póznákon lévő telefonszámokat és ajánlatot tettünk az ingatlaniroda által forgalmazott telekre is. Hogy-hogynem pont ezt fogadták el és megbeszéltünk egy találkozót a tulajdonossal. Átbeszéltük a részleteket, megvizslattunk mindent (el sem hiszed, hogy egy töküres telken is mi mindent lehet nézni!). Egy-két dolog nem úgy volt ahogy szerettük volna, ezért módosítottuk az ajánlatunkat, de meg tudtunk egyezni.

Köszönöm Csabának a gyors Takarnetes tulajdoni lapot, nagy biztonságot adott, hogy az üres telken állva pár perc alatt megérkezett az iPhone-ra a tulajdoni lap PDF-ben, így pár perc alatt leinformáltuk az eladót, nem kellett felesleges órákat (!) ezzel tölteni.

Visszamentünk az irodába, ahol írtunk egy egyoldalas papírost, kifizettünk 10% előleget és megállapodtunk az adásvétel időpontjában, valamint kértünk időpontot egy közeli ügyvédi irodától. 

Két nap múlva megkötöttük az adásvételi szerződést, kifizettük a maradék vételárat, az ügyvéd díját (a telek értékének 1%-a), és 6000 Ft Földhivatali eljárási izét. Meg kell jegyeznem, hogy az eladó mindvégig korrekt és együttműködő volt, jobbat nem is találhattunk volna.

Az egész folyamat a netes keresgéléstől, kitalálósditól a vételig kb. 2-3 hét volt, azaz ultragyors. Én ilyen vagyok, addig tolom az ügyet, amíg meg nem oldódik, addig viszont egész nap foglalkoztat és nem tudok nyugton lenni. Sajnos a melóval is így van néha, ami az ügyfélnek jó, de a családomnak nem.

A következő bejegyzésben a finanszírozásról mesélek, na az igazán bonyolult lesz, már két hete tekerjük, de a legapróbb részletekig még mindig nincs kidolgozva.

5 hozzászólás

  1. idézem 2008.10.03. 02:14
    • summr
    Érdekel a továbbiakban is, itt meg pl. az lenne a kérdésem, hogy mégis, mi az a minden amit lehet nézni egy üres telken? :)
  2. idézem 2008.10.04. 01:37
    @summr Ha a távolabbi környezetet (település, oktatás, egészségügy stb.) nem nézem, csak és kizárólag a telket és közvetlen környezetét, akkor ezeket:

    - szomszédok (kik ők, milyen házuk van, stb.)
    - szomszédok alapozási magassága (támpontot ad a saját telek földjének minőségére)
    - utca burkolata, esetleges árok az utca mentén
    - közművek (hol vannak, mi van bekötve a telekre és hogyan)
    - van-e szolgalmi jog (pl. a szomszédhoz a saját telken kell áthúzni a csatornát)
    - bekerítés (milyen a kerítés, ha van, milyen szabályok vonatkoznak rá, mit kell neked és hogyan)
    - a telek lejtése és felszíne (mennyire egyenletes)
    - talaj és gaz
    - belvíz, talajvíz (milyen mélyen, lehet-e kutat fúrni, stb.), vízelvezetés
    - beépítési szabályok (hova lehet, milyen és hány épületet, hány % a minimum zöldfelület, mekkora az előkert minimum mérete, megengedett építménymagasság, beépítési %, stb.)

    Szerintem még biztos ki is hagytam ezt azt. :-)
  3. idézem 2008.10.06. 06:02
    • bpelhos
    Hasonló cipő, 2 komment:
    1. Telekelőleget (is) csak ügyvéd jelenlétében, és akkor már a végleges adásvételi szerződés aláírásával együtt. (Egyébként semmire nem mész a saját papíroddal, ha valami gond lenne, valaki meggondolja magát.) Ezt csak az érdeklődöknek...
    2. Gábornak: Ház falazatához nézzed meg a Prokoncept/Isoteq és egyéb műanyag+beton kombókat is, mi Prokonceptet választottuk (és rá egyszerű=olcsó fafödémet)
  4. idézem 2008.10.06. 06:10
    1. Sajnos nem volt rá módunk, bár tényleg így a legbiztosabb.

    2. Érdekelnének a tapasztalataid (fűtés, nyári meleg, komfort, építési idő, ár, stb.).
  5. idézem 2008.10.10. 00:04
    • bpelhos
    2. Jövő nyárra épül fel a ház, még engedélyeztetés alatt vannak a tervek, így nincs konkrét infóm fűtésről, melegről, ... stb.
    Építési ára annyi lesz, mint egy Ytong-nak vagy 38-as téglának. Hőszigetelése sokkal jobb, mint a többinek, élettanilag meg (elvileg) nem lényeges az eltérés. Innentől már "puha" érvek/ellenérvek jönnek, könnyű egy hitvitába beleszaladni, így én se nyilatkozok, amíg be nem költöztünk :)
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.

Legutolsó hozzászólások

Veoh.com: szánalmas!: zola2000: Megtaláltam a legegyszerűbb megoldást veohra: használjatok operát, és kapcsoljátok be az opera turbot, ekkor az opera norvégiai jön be a...

Végre IKEA!: Ági: Heló bárkinek, aki idetéved! A weboldalunk domain-je - a kedvenc áruházunk ügyvédjének nyumására :) - megváltozott: Az új cím: is...

DJ PLAYER Blue Edition: Gábor: Ja, és természetesen megy iPad-en is, hiszen _minden_ iOS app megy iPad-en.

DJ PLAYER Blue Edition: Gábor: Bug report-okat itt fogadunk: http://djplayer.net/page/bug_report_fixes

DJ PLAYER Blue Edition: hohand: Hello!A dj player mukodik iPad-on is?Tegnap feltettem, wifi-n athuztam ra zeneket,de amikor ranyomtam egy zeneszamra,error-t dobott es valami is!...

iMect means internet, media and other cool things. We're a small company located in Hungary. There is a big footer on every page where you can discover what we do and what happens with us.

Az iMect jelentése: internet, média és egyéb király dolgok. Egy kis magyar cég vagyunk. Minden oldalon van egy nagy lábléc, ahol felfedezheted, hogy mivel foglalkozunk.