Ugrás a főmenüre.
Minden más 2009.01.23. Midem

Midem 2009 beharangozó

A világ legfontosabb zenei vására, gyakorlatilag az összes zeneipari vezető jelen van és a legtöbb együttműködés itt születik, az old-school CD disztribúciótól az internetes dolgokig. Nagy szerencsém volt, mert idén én is jelen lehettem és rengeteget tanultam.

A fotók és az első percek alapján úgy tűnik, mintha egy BNV-hez hasonló sima vásárról lenne szó, pedig nagyon nem az. Nem itt mutatják be az új kütyüket, nincsenek új keverők és egyebek, nem erről szól: az óriási alapterület ellenére nem az a cél, hogy sok-sok ezer embert kergessenek át a pavilonokon, hátha vásárolnak valamit.

midem.gif

Mindössze 8000 résztvevőről beszélünk (ennyien vannak a kiállítók és a látogatók összesen), azonban majdnem mindegyikük (tehát nem én) komoly cégeket és/vagy termékeket képvisel és azért van itt, hogy új lehetőségeket keressen. Megtalálod itt az összes Universal, EMI, Warner és egyéb vezetőt, Apple, Microsoft, Google/YouTube fejeseket (Larry és Sergey persze nincs, hanem csak azok, akik zeneileg érintettek), lemezkiadók főnökeit, zeneáruházak igazgatóit (pl. Amazon, iTunes, Virgin), zenei fesztiválok képviselőit (pl. SXSW) és rengeteg előadó menedzsereit (a nagyokét feltétlen).

Vannak koncertek a nagyközönség számára: este mindig óriási tömeg volt a központ előtt, de engem mindenféle angol rockzenei előadók meg Enrique Iglesias hidegen hagy. A Groove Armada, híresebb DJ-k, egyéb elektronikusabb előadók és tuc-tuc zenészek éjszaka voltak, de én addigra sajnos rettenetesen elfáradtam - végülis nem szórakozni mentem oda. És higyjétek el, vacsorázni az MCA Records volt elnökével, dumálni a Prodigy menedzserével vagy privátban demózni a zürichi Google fejeseinek sokkal izgalmasabb.

Van egy csomó előadóterem, mindig van valami előadás, vita, prezentáció és hasonlók. Mi csak egyetlen egyre tudtunk elmenni, de arra egyszerűen kénytelenek voltunk (így korábban zártuk a standot): ez a YouTube-é volt, ahol bemutatták, hogy hogyan kereshetsz pénzt a zenéddel és hogyan kezelik a szerzői és egyéb jogi problémákat. Erről lesz külön post, óriási pénzről van szó, sokban segítheti a YouTube-ot, hogy végre profitot termeljen.

Ár

Ez az egész persze rettentő sok pénzbe kerül. Egyrészt az összes résztvevő jobbra-balra dőlt a Cannes környéki árak láttán (van-e ennél drágább régió Európában?), 3 deci víz a kongresszusi központban 2.5 EUR, 3 csillagos szállodai szoba 180 EUR (reggeli nélkül, egyetlen éjszaka, 15 km távolságban) és hasonlók. A nizzai reptéren minden drágább (víz, szendvics, kávé, akármi), mint a repülőgépen.

Másrészt borsos a részvétel, a sima belépő valamivel 1000 EUR fölött van, a kiállítói (én kiállító voltam, standdal meg minden) pedig 2000 EUR körül - nem standonként, hanem per fő. A kártyámra az volt írva, hogy a pótlása 1095 EUR + ÁFA, ha elvesztem. Óbazz, majdhogynem vele aludtam.

Nem, nem vagyok gazdag, ki nem bírtam volna fizetni mindezt. Az üzlettársam a Media2Radio-ban Eddie Gordon, aki régi motoros a szakmában, a nyolcezer résztvevő legalább felét ismeri. Többek között ő találta ki a BBC Radio 1-en az Essential Mix/Selection-t, ő juttatta a csúcsra Pete Tong-ot, övé volt néhány híres kiadó (pl. Manifesto), ésatöbbi. És ismeri a Midem szervezőit is, így majdnem ingyen mentünk.

A környék

Rettentően puccos, láthatóan felveti a helybélieket a pénz. Mi távolabb laktunk egy kis faluban, fent a hegyen úgy 15 km-re, hogy nyugiban lehessünk, ne zavarjon reggeli közben mindenféle "Midem people". Bizony még itt is bőven látszott a gazdagság, a helybeliek öltözködésén, mozgásán, autóin, házain és persze a környéken (egyszerűen nem tudnál már rajta mit fejleszteni, az összes járdakő elvágólag a helyén, tisztaság, utak mindenfelé).

Nincs szükségük több turistára, így az árakat emelték az égbe. A nagyobb épületek mind a hatvanas évek futurisztikus francia stílusa szerint készültek (Fantomas!), a Cannes-i kongresszusi központ vagy a nizzai repülőtér is. Nekem ez nagyon bejön, mintha mindenhol beton űrbázisok lennének.

A kaja rettentően jó. Nem szeretem a magyaros konyhához képest egzotikus ételeket (kagyló, csiga és társai, tengeri kaják), de a "hagyományos"  vonalon nagyon finom érdekes ízeket ismerhettem meg, még a legolcsóbb helyeken is. A részletek nagyon a helyükön voltak. (Legolcsóbb hely: 20 EUR alatt nemigen úszod meg a vacsit, borzasztó.)

Cannes pedig szimplán egy kirakat (fennhagyták a karácsonyi dekorációt, ezért plusz pont), drága szállodák, drága bevásárlóutcák és az egész lényege a kongresszusi központ.  Ejj, franciául sokkal szebben hangzik:

Palais des Festivals

Cannes enélkül nem sokat érne. Egy mesterséges félszigeten van a beach kellős közepén, bent a tengerben, nagyon látványos. (Mielőtt megkérdezed: igen, a filmfesztivál, meg az összes egyéb hülyeség is itt van.) Kívülről is nagyocskának néz ki, azonban a lényeg a föld alatt található. Óriási alapterületről beszélünk, az egész BNV-t bele lehetne pakolni, marhanagy labirintus. Csakhogy itt a szerencsésebb kiállítók a tengert nézegethetik, ha épp nincs dolguk.

Midem térkép itt: http://midem.plan-interactif.com/.

Egy szó mint száz, lesznek majd Midemes bejegyzések bőven, köztük a sokak által várt YouTube-os is. Arról is képet kaptam, hogy miért nem foglalkoznak a letöltésekkel igazán vagy miért nincs iTunes Magyarországon.

7 hozzászólás

  1. idézem 2009.01.23. 16:40
    Asz lehetett! Varom a folytatast!
    A galeria nezhetetlen a kovetkezore mindig feljebb adja a kepet igy utana kell gorgetni 5 kepig volt turelmem :(
  2. idézem 2009.01.23. 17:02
    Megreszeltem a JS-t, lehet képnézegetni egy kiadós frissítés után!
  3. idézem 2009.01.25. 12:12
    • pingvin
    Lazán kapcsolódó kérdés, de hátha van valakinek tapasztalata.
    A netes videóimra szeretnék háttérzenét tenni, de nem tudom, hogy a dolog jogi oldala hogy néz ki. Láttam, hogy a youtube most szedegeti le a hangsávokat a videóiról, de én szívesen fizetnék valamennyi (nem sok:) pénzt azért a néhány zenéért, amit használni akarok, csak legyen minden legális (az én videóim nem youtube-osak, saját szerveren lesz).
    Másik kérdés, hogyha a videóim fizetős oldalakon vannak, akkor változik e még a jogi vonzata a dolognak?
  4. idézem 2009.01.25. 12:52
    @pingvin A YouTube-os postom majd erre is kitér. Dióhéjban annyit, hogyha olyan zenét töltesz fel, amit a kiadó monetize-ra vagy track-ra állított, akkor minden oké. Az a baj, hogy előre viszont nem tudhatod melyik dal ilyen...
    Használd a YouTube AudioSwap-et, ott tutira minden zene oké.

    Sajnos nincs olyan opció, hogy fizetsz és minden clear. Az mindegy, hogy a beágyazott YouTube videód hol van.
  5. idézem 2009.01.25. 16:04
    • pingvin
    Nem, én nem youtube-ra raknám fel a videóimat, hanem saját szerverre.
    A youtube-ot csak példának írtam, hogy úgytűnik ez a videóháttérzene problémás ügy nekik is.

    Azon gondolkodom, hogy egyszerűen felrakom a háttérzenéket, és ha megkeresnek a megfelelő emberek, akkor legalább tudom, hogy kivel kell beszélni:) De jó lenne előre legálisan megállapodni valamiben, tekintve, hogy fizetős szolgáltatást szeretnék (ahol nem a háttérzene a tartalom lényege, tényleg "csak" háttérzene).
  6. idézem 2009.01.25. 17:39
    @pingvin Akkor be kell fizetned a szerzői jogi díjakat a megfelelő jogkezelő szervezetnek, pl. Artisjus.
  7. idézem 2009.01.25. 19:30
    • pingvin
    Az Artisjus-nál ezeket az árakat találtam: http://www.artisjus.hu/felhasznaloknak/aktualis_jogdijkozlemeny_I.html

    Az 1.1 táblázatban "Zenemű és videoklip ingyenes hozzáférhetővé tétele esetében" azt írja, hogy a nem elmenthető zenékre átalányt kell fizetni a zenék számától függően.
    Azt mondjuk nem értem, hogy külön oszlopa van a kereskedelmi szolgáltatásoknak, de ha kereskedelmi, akkor nem ingyenes a hozzáférhetőség, nem? No mindegy.

    Pl. ha 10 db 7 perces zene van fent, akkor havi 3000 ft-ot kell csak fizetni, ez még nem olyan vészes.

    Ha fizetős a tartalomlehívás, akkor ehhez még pluszban jön lehívásonként a lehívás árának 10%-a.
    Ezt azért nem tartom korrektnek, mert ha a lehívott tartalom értékét nem a (háttér)zene határozza meg (pl. egy dokumentumfilmnél, vagy akár pornónál:), akkor a háttérzenére a 10% túl sok is lehet. Itt egy fix árat zenénként korrektebbnek éreznék.

    Bocsi, hogy ezeket szóba hoztam, de talán másoknak is érdekes lehet.
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.

Legutolsó hozzászólások

Hazai fejlesztésű DJ alkalmazás iPhone-ra profi DJ-knek: Balazs via Google Reader: grats

Veoh.com: szánalmas!: Milyen Feri: JANI: IE-t használsz? Akkor Tools-Internet Options-Connections-LAN Settings és ott alul... magyarul kb. Eszközök-(internet) soxerencsét...

DJ PLAYER Blue Edition: nev: ilyenkor nem az a jó, ha az ember valóban tologat, meg tekerget, és nem csak tapogat? valódi keverőpultot kellene építened azt hiszem....

Veoh.com: szánalmas!: JANI: Rahzel ez a hotspot-shield valami illegális dolog,vagy megengedett a használata. És bocsi a kérdést de én ehhez hülye vagyok,hogy hol és...

DJ PLAYER Blue Edition: KTamas via Google Reader: meno.

iMect means internet, media and other cool things. iMect is a small company near lake Velence, Hungary. We’ve a big footer on every page where you can discover what we do and what happens with us.

Az iMect jelentése: internet, média és egyéb király dolgok. Egy kis cég vagyunk közel a Velencei-tóhoz. Minden oldalon van egy nagy lábléc, ahol felfedezheted, hogy mivel foglalkozunk.